A 9 Pota Milsim rendezvény egy pastu család szemszögéből
„Ismét útra keltünk, hogy megütközzünk a hitetlen szlávokkal. Egy esztendeje, hogy két fivérünk a mennyekbe költözött. Ez a harc már nem csak népem küzdelmének története… személyes bosszúm krónikája is.”
/részlet Musa Haydari - Birodalmak temetője c. kéziratából/
Miután a Haydari család megmaradt tagjai elhagyták Almar véráztatta földjét, Musa, a legidősebb fivér folytatta harcát az orosz járőrök ellen a hegyekben. Nem tudott békességben lenni, Zahir és Rashid halála dühvel keveredett gyászként borult lelkére. Bosszút kiáltott, melynek hangja áthatolva a hegyeken, egyenesen a Pakisztáni határig zengett.
"A gyász ideje lejárt, vissza kell térni Almarba…" - állt üzenetében.
Sadeq, Omeed és Sayid fivérei -hallgatva legnagyobb testvérük szavára- felkeresték hát őt az egykori Drazab település üszkös romjai között.
Mint minden más ebben az esztendőben, az idei 9 Pota rendezvény is nehezen indult számunkra. Nagyon megfogyatkozva, alig egy csoportnyi embert tudtunk csak kiállítani az év legjobban várt játékára. Zöld pokol, a terület nagysága, extrém domborzati viszonyai, gyakran sűrű bozótos vegetációja miatt méltán kiérdemelte ezt a címet. Ehhez plusz stresszfaktorként természetesen még hozzájön az a feszített tempó, melyet a játékmenet diktál. Egész embert kíván fizikailag és mentálisan egyaránt. Kitartást és szívósságot igényel.
Első küldetésünk célja az orosz tábor és ütegeinek tűz alá vétele volt. Útközben megtaláltuk az amerikaiak által ledobott utánpótlást. Mivel eltávolodtunk az aknavetőktől, az oroszok megtudták tartani azokat. Azonnal hátraarcot vezényeltem és ellentámadásba lendültünk. Az orosz fölénnyel szemben nem tudtunk győzelmet aratni, de többet vittünk magunkkal Allah elé, mint ahányan voltunk. Sokáig feltudtuk tartani a szláv járőrt. Így sikerült a minket kísérő CIA ügynöknek észrevétlenül elmenekülnie, ezáltal Almar faluban még több lakost időben mozgósítani ügyünk érdekében. Ebben az ütközetben alul maradtunk ugyan, de mind a heten élveztük, hogy keserves pillanatokkal ajándékoztuk meg az oroszokat. Ezután haza kellett térnünk Drazab faluba, mely a visszaálló pontunk volt.
Második feladatunkat Gust adta személyesen. Meg kellett támadnunk a szovjet előretolt műveleti bázist /a továbbiakban: FOB/. Találkoztunk néhány túlélő földinkkel, akik leszakadtak a sajátjaiktól. Csatlakoztak hozzánk. Útban az FOB felé megérkezett az oroszok erősítése egy gyalogsággal támogatott páncélkocsival. Rögtönzött lesállást vettünk fel az erdőben. A rövid idő nem kedvezett nekünk. Komolyabb fegyverzet híján nem tudtuk a PSZH-t megállítani. Ettől függetlenül lassítottuk az oroszokat, azonban nem sikerült becsalni őket az erdőbe, ahol a miénk lett volna az előny. Sajnos ők sem voltak hülyék, sokat próbált veteránok voltak. Elbújtak a PSZH mögött és szépen továbbálltak, magukkal szállítva sebesültjeiket. Ezek után több pastu is érkezett a körzetbe. Egyesült erővel megtámadtunk sikeresen egy őrposztot az alsó úton, így sikerült valakinek kilőnie a PSZH-t. Ezek után visszatértünk ez erdőbe és vonal alakzatban várakoztunk. Az FOB-ról szállingózó járőröket sikeresen megállítottuk. Előnyös helyzetünknek akkor lett vége, mikor megérkezett a szovjet erősítés a hátunk mögül. "Üss és fuss" taktikát alkalmazva hátráltunk, ameddig csak lehetett. A harapófogó sajnos egy idő után bezárult, köszönhetően az ellenfél nagy létszámának és összehangolt irányításának. Rengeteg átok sújtott minket. Kifogytunk a lövedékekből és a kötszerből. Omeed lába begörcsölt. Öröm az ürömben, hogy miután mindenki elesett közölünk, a ruszkik egymást lőtték. Mi szép csendben ezt végignéztünk, miközben mosoly terült el az arcunkon. Eszembe jutott a mondás:
"Sose szakítsd félbe az ellenséget, ha éppen hibát követ el."
A harmadik ütközetünk a vacsora után, már a Hold feljövetelekor kezdődött. Az FOB felé vezető Y kereszteződésben tűzharcban vett részt egy orosz járőr az amerikai barátainkkal szemben.
A Prometheus egység hőkamerája és megfigyelésünk segítségével sikeresen lokalizálta az ellenség pozícióját. Rögtönzött tanácskozásba kezdtünk ezt követően, melynek eredményeképp az elterelés mellett döntöttünk. Drazab 7 lakója bevette magát a sötét erdőbe. Négykézláb, egymás sarkát fogva, ballról kerültünk a szovjet járőr irányába. Így megosztottuk a figyelmüket. Amerikai kiképzőink ennek segítségével be tudtak nyomulni a kereszteződésbe, mi pedig ballról felszámoltuk a védőket.
Allahu Ahkbar, győzelem… végre!
A első sikerektől megittasodva belevetettük magunkat az FOB elleni ütközetbe. Szépen, óvatosan haladva méterről-méterre. Alapvető feladat volt, hogy mindenki tartsa szemmel a tűzpárját. Nos, ez 5 percig működött a teljes sötétségben. Elkeveredtünk egymástól, de mindenki támadott rendíthetetlenül, amíg az ereje és muníciója bírta. Ezek után hosszú és fáradtságos gyaloglás várt ránk… irány a falu. Lőszervételezés, gyors étkezés és a személyes készletek feltöltése. Megvártunk mindenkit, majd sorainkat rendezve elindultunk a harcmezőre ismét.
Negyedszerre viszonylag sima útunk volt az FOB-ig. Nagyrészt az úton ereszkedtünk le, majd az erdő óvásában váltunk eggyé az éjszakával. Kisvártatva, orosz erősítés érkezett a hátunk mögül. A csapat nagyja visszasétált a kereszteződésig, az utolsó randipontig. Itt akartuk kivárni a gyógyulási időt. Közben kaptuk az utasítást, hogy menjünk lejjebb egy kereszteződésig, ahol a mobilkórház volt található. Itt gyülekezett a maradék mudzsáhid a végső rohamhoz. Már bőven éjfél után jártunk ezidőtájt.
Amikor mindenki megérkezett, elindultunk a bevenni a 3234-es magaslatot. Kivétel nélkül mindannyian meneteltünk a vaksötétben. Nem számított, hogy a görcs húzta a lábunk, a rengeteg horzsolás, a tüskéktől vérző sebek és a fáradtság. Az egészet elnyomta az adrenalin és a bizonyítási vágy! Hiszen ezért jöttünk, ezért utaztunk és szervezkedtünk annyit. Gigantikus tűzharc-dömping vette kezdetét. Szintén az első 5 percig tudtunk csak együtt maradni. Jobbról támadtuk a magaslatot a sűrű erdőben és vak sötétségben. Az orosz létszámfölényt a mobil visszaálló pontunk kompenzálta. Amig Gust élt, addig tudtunk nála „gyógyulni”. Az erdő hamar szétszórt minket. Mindenki egyéni, maximum páros akcióba tudott kezdeni. Néha ismerősökkel, de volt rá példa, hogy más mudzsahedinekhez csapódtunk, és úgy küzdöttünk tovább. Az orosz szívósan ellenállt. Jurij, a vezérük hajtotta őket!
A hangját mindenhol lehetett hallani. Igazi komisszár volt!
A csatazaj éjjel 2 óra magasságában lassan elhallgatott. Reggel sátrainkat összeszedvén elindultunk hosszú hazautunkra.
Így vívta meg saját harcát a Haydari család ismételten. Legközelebb mégtöbb fivérrel fog visszatérni a hegyekbe...
„Ismét útra keltünk, hogy megütközzünk a hitetlen szlávokkal. Egy esztendeje, hogy két fivérünk a mennyekbe költözött. Ez a harc már nem csak népem küzdelmének története… személyes bosszúm krónikája is.”
/részlet Musa Haydari - Birodalmak temetője c. kéziratából/
Miután a Haydari család megmaradt tagjai elhagyták Almar véráztatta földjét, Musa, a legidősebb fivér folytatta harcát az orosz járőrök ellen a hegyekben. Nem tudott békességben lenni, Zahir és Rashid halála dühvel keveredett gyászként borult lelkére. Bosszút kiáltott, melynek hangja áthatolva a hegyeken, egyenesen a Pakisztáni határig zengett.
"A gyász ideje lejárt, vissza kell térni Almarba…" - állt üzenetében.
Sadeq, Omeed és Sayid fivérei -hallgatva legnagyobb testvérük szavára- felkeresték hát őt az egykori Drazab település üszkös romjai között.
Mint minden más ebben az esztendőben, az idei 9 Pota rendezvény is nehezen indult számunkra. Nagyon megfogyatkozva, alig egy csoportnyi embert tudtunk csak kiállítani az év legjobban várt játékára. Zöld pokol, a terület nagysága, extrém domborzati viszonyai, gyakran sűrű bozótos vegetációja miatt méltán kiérdemelte ezt a címet. Ehhez plusz stresszfaktorként természetesen még hozzájön az a feszített tempó, melyet a játékmenet diktál. Egész embert kíván fizikailag és mentálisan egyaránt. Kitartást és szívósságot igényel.
Első küldetésünk célja az orosz tábor és ütegeinek tűz alá vétele volt. Útközben megtaláltuk az amerikaiak által ledobott utánpótlást. Mivel eltávolodtunk az aknavetőktől, az oroszok megtudták tartani azokat. Azonnal hátraarcot vezényeltem és ellentámadásba lendültünk. Az orosz fölénnyel szemben nem tudtunk győzelmet aratni, de többet vittünk magunkkal Allah elé, mint ahányan voltunk. Sokáig feltudtuk tartani a szláv járőrt. Így sikerült a minket kísérő CIA ügynöknek észrevétlenül elmenekülnie, ezáltal Almar faluban még több lakost időben mozgósítani ügyünk érdekében. Ebben az ütközetben alul maradtunk ugyan, de mind a heten élveztük, hogy keserves pillanatokkal ajándékoztuk meg az oroszokat. Ezután haza kellett térnünk Drazab faluba, mely a visszaálló pontunk volt.
Második feladatunkat Gust adta személyesen. Meg kellett támadnunk a szovjet előretolt műveleti bázist /a továbbiakban: FOB/. Találkoztunk néhány túlélő földinkkel, akik leszakadtak a sajátjaiktól. Csatlakoztak hozzánk. Útban az FOB felé megérkezett az oroszok erősítése egy gyalogsággal támogatott páncélkocsival. Rögtönzött lesállást vettünk fel az erdőben. A rövid idő nem kedvezett nekünk. Komolyabb fegyverzet híján nem tudtuk a PSZH-t megállítani. Ettől függetlenül lassítottuk az oroszokat, azonban nem sikerült becsalni őket az erdőbe, ahol a miénk lett volna az előny. Sajnos ők sem voltak hülyék, sokat próbált veteránok voltak. Elbújtak a PSZH mögött és szépen továbbálltak, magukkal szállítva sebesültjeiket. Ezek után több pastu is érkezett a körzetbe. Egyesült erővel megtámadtunk sikeresen egy őrposztot az alsó úton, így sikerült valakinek kilőnie a PSZH-t. Ezek után visszatértünk ez erdőbe és vonal alakzatban várakoztunk. Az FOB-ról szállingózó járőröket sikeresen megállítottuk. Előnyös helyzetünknek akkor lett vége, mikor megérkezett a szovjet erősítés a hátunk mögül. "Üss és fuss" taktikát alkalmazva hátráltunk, ameddig csak lehetett. A harapófogó sajnos egy idő után bezárult, köszönhetően az ellenfél nagy létszámának és összehangolt irányításának. Rengeteg átok sújtott minket. Kifogytunk a lövedékekből és a kötszerből. Omeed lába begörcsölt. Öröm az ürömben, hogy miután mindenki elesett közölünk, a ruszkik egymást lőtték. Mi szép csendben ezt végignéztünk, miközben mosoly terült el az arcunkon. Eszembe jutott a mondás:
"Sose szakítsd félbe az ellenséget, ha éppen hibát követ el."
A harmadik ütközetünk a vacsora után, már a Hold feljövetelekor kezdődött. Az FOB felé vezető Y kereszteződésben tűzharcban vett részt egy orosz járőr az amerikai barátainkkal szemben.
A Prometheus egység hőkamerája és megfigyelésünk segítségével sikeresen lokalizálta az ellenség pozícióját. Rögtönzött tanácskozásba kezdtünk ezt követően, melynek eredményeképp az elterelés mellett döntöttünk. Drazab 7 lakója bevette magát a sötét erdőbe. Négykézláb, egymás sarkát fogva, ballról kerültünk a szovjet járőr irányába. Így megosztottuk a figyelmüket. Amerikai kiképzőink ennek segítségével be tudtak nyomulni a kereszteződésbe, mi pedig ballról felszámoltuk a védőket.
Allahu Ahkbar, győzelem… végre!
A első sikerektől megittasodva belevetettük magunkat az FOB elleni ütközetbe. Szépen, óvatosan haladva méterről-méterre. Alapvető feladat volt, hogy mindenki tartsa szemmel a tűzpárját. Nos, ez 5 percig működött a teljes sötétségben. Elkeveredtünk egymástól, de mindenki támadott rendíthetetlenül, amíg az ereje és muníciója bírta. Ezek után hosszú és fáradtságos gyaloglás várt ránk… irány a falu. Lőszervételezés, gyors étkezés és a személyes készletek feltöltése. Megvártunk mindenkit, majd sorainkat rendezve elindultunk a harcmezőre ismét.
Negyedszerre viszonylag sima útunk volt az FOB-ig. Nagyrészt az úton ereszkedtünk le, majd az erdő óvásában váltunk eggyé az éjszakával. Kisvártatva, orosz erősítés érkezett a hátunk mögül. A csapat nagyja visszasétált a kereszteződésig, az utolsó randipontig. Itt akartuk kivárni a gyógyulási időt. Közben kaptuk az utasítást, hogy menjünk lejjebb egy kereszteződésig, ahol a mobilkórház volt található. Itt gyülekezett a maradék mudzsáhid a végső rohamhoz. Már bőven éjfél után jártunk ezidőtájt.
Amikor mindenki megérkezett, elindultunk a bevenni a 3234-es magaslatot. Kivétel nélkül mindannyian meneteltünk a vaksötétben. Nem számított, hogy a görcs húzta a lábunk, a rengeteg horzsolás, a tüskéktől vérző sebek és a fáradtság. Az egészet elnyomta az adrenalin és a bizonyítási vágy! Hiszen ezért jöttünk, ezért utaztunk és szervezkedtünk annyit. Gigantikus tűzharc-dömping vette kezdetét. Szintén az első 5 percig tudtunk csak együtt maradni. Jobbról támadtuk a magaslatot a sűrű erdőben és vak sötétségben. Az orosz létszámfölényt a mobil visszaálló pontunk kompenzálta. Amig Gust élt, addig tudtunk nála „gyógyulni”. Az erdő hamar szétszórt minket. Mindenki egyéni, maximum páros akcióba tudott kezdeni. Néha ismerősökkel, de volt rá példa, hogy más mudzsahedinekhez csapódtunk, és úgy küzdöttünk tovább. Az orosz szívósan ellenállt. Jurij, a vezérük hajtotta őket!
A hangját mindenhol lehetett hallani. Igazi komisszár volt!
A csatazaj éjjel 2 óra magasságában lassan elhallgatott. Reggel sátrainkat összeszedvén elindultunk hosszú hazautunkra.
Így vívta meg saját harcát a Haydari család ismételten. Legközelebb mégtöbb fivérrel fog visszatérni a hegyekbe...
